Gyereknap vendégelőadással és meglepetésekkel

      Keresztes Nagy Árpád Krisztus urunk és a furulya című vendégelődásával kínálunk felhőtlen szórakozást nézőinknek a bábszínház udvarán május 30. vasárnap 10.30 órakor. 
      A meséből kiderül, hogyan, s kitől kapta a magyar juhász a furulyát, s az is, hogy kanásznak miért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? Furulyaszó, kobozpengés és ördögi dudanóták mellé gyereknapi meglepetésekkel is kedveskedünk nézőinknek. Méghozzá előadás előtt és után is. 

      Rossz idő esetén a programot a bábszínház kistermében tartjuk meg.
      Az előadás  a„KÖSZÖNJÜK, MAGYARORSZÁG!” program keretében valósul meg.

      Jegyek elővételben a JEGYRENDELÉS menüpont alatt vásárolhatók. 

      Az érvényben lévő szabályoknak megfelelően, felnőtt nézőinktől védettségi igazolványt kérünk, ami a személyi igazolvánnyal együtt érvényes. Ezen kívül, mindannyiunk biztonsága érdekében a továbbiakban is érvényben maradnak a korábbi óvintézkedéseink. Ennek megfelelően, 6 éves kor felett kérjük a maszk használatát, az udvaron kialakított nézőtéren pedig az ültetés távolságtartással történik.

      Szeretettel várjuk Nézőinket!


              


      ×