Sárosi Gábor

      drámapedagógus


      Színész, rendező, író, drámatanár, színházvezető vagy. Hogyan kell Téged gyerekként elképzelni?

      Soha nem az a típusú gyerek voltam, aki megérkezik a vendégségbe és az anyja háta mögé bújik. Arra neveltek, hogy merjem megmutatni, hogy ki vagyok valójában. Már kicsi gyerekként is társasági ember voltam, könnyen barátkoztam. Édesanyám magyar- ének és könyvtár szakos tanár. Akárhová mentünk, busszal, vagy autóval, folyamatosan énekeltünk, ritmizáltunk, meséltünk, játszottunk. Otthon maketteztem, rádiót szereltem, kertben játszottam egész nap. A barátaimmal a kertvárosban csináltunk egy állatvédő csapatot. Kóbor kutyákat szedtünk össze, menhelyekkel voltunk kapcsolatban, az elhullott állatokat elvittük egy helyre és ott eltemettük. Az állatokkal, növényekkel, a technikával voltam elfoglalva. Óriási terepasztalokat építettem, háborús jelenetekkel, világító lámpákkal. Hat évig zongoráztam, ami tovább fejlesztette a ritmusérzékemet, a hallásomat és összeállt egy kép a fejemben a zenéről.
      A színház ugyanilyen hobbi volt, ezek egymással megférő tevékenységek voltak, ami közül egyik sem emelkedett ki úgy igazán.

      Hogyan kerültél kapcsolatba a színjátszással, színházzal?
      Hat év körüli voltam, amikor édesanyám középiskolásoknak indított színjátszó csoportot, ahová én minden alaklommal bejártam. Ekkor indult el bennem a színház iránti szeretet, hogy láttam ezeket az embereket együtt dolgozni. Nagyon tetszett, hogy közösségben vannak, meghallgatják egymást, alázattal és tisztelettel vannak egymás iránt. És ebből a dinamikából születik valami. Emlékszem, hogy bár iskolába jártak ezek a fiatalok, de nagyon nagyra tartottam őket, hogy diákként tudnak felnőttesen játszani. Aztán elindult az általános iskolás színjátszó csoport is, ahol már én is résztvevőként jelentem meg. A gyerekszínházi szakmában ez a színjátszó kör neves, híres lett, mint ahogy most a Cirókás Lazarcú Maszkák csapat. Minden országos fesztiválon, minden megmérettetésen ott voltunk, amilyen díjak voltak, azokat elhoztuk. Nagyon jó közösség alakult ki a csoporton belül, vannak, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Ebben az időszakban, ami körülbelül hat évig tartott, tanultam meg a színház csinálás szabályait is, hogy milyen készségek kellenek hozzá, ezek hogyan működnek, hogyan történik egy darab létrehozása, hogyan veszek fel egy figurát, szerepet. Ekkor még nem is gondoltam arra, hogy színész szeretnék lenni.

      Olvasós gyerek voltál? Van kedvenc könyved?
      Imádtam a Tesz- vesz várost, ez volt a kedvenc könyvem gyerekkoromban. És felnőtt koromra a kedvenc festőm Hieronymus Bosch lett, akinek hasonló alkotásai vannak, mint a Tesz- vesz város grafikája. Anyukám egyébként minden este olvasott nekem, népmeséket, de nem csak magyar népmeséket. Nagyon nem szerettem a kötelező olvasmányokat olvasni a suliban. Általános iskolás koromban inkább az újságokért, képregényekért rajongtam. Középiskolában kerültek elő a rendes irodalmi könyvek, verseskötetek, novellák, drámák, regények. Ezeket már örömmel olvastam.
      Amellett, hogy rengeteg sok verset olvastam, tipikus ’nyugatos’ voltam. Nagyon szerettem az abszurdot, Mrozek-et, Örkényt, Karinthyt. Többször olvastam őket, a részletes életrajzuk mellett. Odáig voltam az alkimista-horrorszerű könyvekért is például a Lovecraft összes részét nagyon szerettem. A fantázia világért a mai napig odáig vagyok! Gimnázium negyedik osztályában nagyobb fordulat következett nálam, mert zenekarozni kezdtem és az olvasást felváltotta a versírás, és már elszántságot éreztem a színészet iránt is.

      A fordulat mivel járt? Mit hozott magával az elszántság?
      A Katona József Gimnáziumba jártam. Az akkori igazgató engedélyével az óvóhelyet átalakítottuk, és egy saját színházat hoztunk létre színpaddal, nézőtérrel, takarással, öltözővel. Kulcsot kaptunk hozzá, így az órák közti nagyobb szünetekben, lyukasórák alkalmával, vagy tanítás után odajártunk le próbálni. Annyira jól sikerült ez a dolog, hogy az iskola pályázott eszközökre, amiből reflektor lámpákat, mikrofonokat vásárolt nekünk. Bata Éva, Konfár Erik, Bárnai Péter végzett színészekkel például ott nőttünk fel, ebben a két kezünkkel megépített színházban. Negyedikes végzősként csináltunk egy komédiát, Carlo Goldoni: Két úr szolgája. Ez az előadás nagyot futott. Minden színjátszós fesztiválon nyertünk vele. Ekkor még a Kecskeméti Színjátszó Kör által minden évben szervezett Színjátszó Maratont a Kamaraszínház színpadán rendezhettük meg. A kecskeméti színház akkori igazgatója, Bodolay Géza és Nagy Sándor is eljött, hogy megnézze az előadást. Az igazgató úr, mindig is támogatta az amatőr és diákszínjátszást, a kísérletező színházat a városban, tehát nem volt idegen. Mégis, megtiszteltetésnek éreztük, hogy kifejezetten érdeklődik és személyesen megtekinti az előadást. Az előadást követően megkérdezte, hogy milyen terveim vannak az érettségi után. Mondtam, hogy felvételizem a Színművészeti Egyetemre. Arra kért, hogy keressem meg, ha nem vesznek fel, mert akkor leszerződtet a nagyszínházba. A felvételin a második körben kiestem és rögtön meg is kerestem az igazgató urat, aki ahogy ígérte, leszerződtetett segédszínésznek. Kaptam szöveges játékokat, jeleneteket, helyzeteket. Nem statisztaként használt. Így beleláthattam a kőszínházi működésbe, társulati munkába, dramaturgiába több mint három évadon keresztül. A kőszínházi tapasztalataimat közben elkezdtem visszafolyatni a diákszínjátszóba. Majd kaptam egy megkeresést az RTL Klubtól. Castingot tartottak a Barátok közt sorozatba, új szereplőt kerestek.  Az igazgató úr engem ajánlott. A castingot követő második nap visszahívtak, hogy engem választottak. Két hét múlva kezdődnének a forgatások, azonnal küldik a szövegkönyvet, ha vállalom.
      Ekkor felfordult az életem. A színházban akkor már szinte minden darabban játszottam, és komoly dilemmát jelentett, hogy otthagyjam-e a színházat. Picit ódzkodtam a távolságtól is és nem tudtam, anyagilag mire számíthatok. De nekivágtam, ki akartam próbálni, milyen egy TV sorozatban játszani. Felköltöztem Budapestre. Egyrészről hasznos volt, hogy láttam, milyen egy sorozat forgatása és hogyan működik, hogyan dolgozik ott egy színész. Másrészről viszont egyáltalán nem tetszett az, ahogy egy ilyen típusú sorozatnál egy színésznek játszania kell. Rájöttem, hogy én színházi színész vagyok, és azt akarom csinálni. A sorozatban nem volt akkora feladat, kihívás, mint kőszínházi munkában. Mindeközben sztárolva vagy, emberek ismernek fel az utcán, autogramot kérnek tőled, úgy hívnak, hogy művész úr… Én sosem ettől éreztem magam annak, még akkor sem, amikor tudtam, hogy 2 millió ember néz esténként a tv-ben. Ekkor döbbentem rá, hogy mi a különbség a celebség és az igazi alkotói munka között. Kiírattam magam a sorozatból egy év után.

      Hogyan tudtál visszatérni önmagadhoz? Mit csináltál, hogy azt érezd, előre haladsz, és ne kudarcként éld meg a változtatást?
      Még másfél évadot maradtam és játszottam a fővárosban egy tájoló színháznál. Közben elkezdtem a színész sulit a Nemes Nagy Ágnes Humán Középiskola felnőttképzésén, ami akkor indult. Gabnai Katalin nevére figyeltem fel, hiszen ő a legnagyobb nevek egyike itthon a drámapedagógiában. Azért tetszett nekem annyira, mert nem csak színészképzésben részesültem, hanem mellette drámapedagógiát is tanultam, így két végzettséget szereztem egyszerre. Majd Szegeden filmesztéta szakon szereztem diplomát. Közben nagy lelkesedéssel, heti három alkalommal haza jöttem és színjátszó köröket vezettem.
      A tanulmányok befejezésével alakult ki bennem, hogy a Kecskeméti Színjátszó Műhelyt szeretném csinálni, táplálni, felvirágoztatni. Mellette elindítottuk a Hírös Gasztroszínházat, aminek jelenleg én vagyok az igazgatója.

      A gasztroszínház azt jelenti, hogy….
      21 fős a társulat. Célja az, hogy az ételek íz- illatvilágát színházi impulzusokkal összekeverje és a nézőben egy harmadik, új érzés jöjjön létre majd azt magával is vigye. Borkóstolókhoz, vacsorákhoz játszunk irodalmi művekből összerakott előadásokat. Ez úgy jött, hogy egy volt diákszínházi barátom hazaköltözött Kecskemétre. Pesten egy ilyen dolgot kipróbált, nagyon tetszett neki és hívott, hogy csináljuk meg. Mivel a Kecskeméti Színjátszó Műhelyből nagyon sok színész származik, már lediplomáztak, így rögtön megtaláltuk a társulatot, hiszen a barátainkhoz nyúltunk. Sosem kellett hajtanom ennek a színháznak a dolgait, mert mindenki örömmel és érdeklődéssel vesz részt a munkában.

      Sok korosztállyal dolgozol, működsz együtt. Legszívesebben kikkel?
      Nálam körülbelül négyévente változik az, hogy éppen melyik korcsoport előtt szeretek színpadon állni, vagy kinek tudok éppen szívből rendezni. Most a legkisebbeknek játszom nagy örömmel, ilyen például itt a Cirókában a Mikuláskuckó. Csoda történik, amikor bejönnek a gyerekek és valamennyien csillogó szemekkel, tátott szájjal figyelnek. Mindent elhisznek. Hiába fárasztó szellemileg és fizikailag is játszani, de ugyanakkor feltöltődést ad, újra gyereknek érezhetem magam.
      Rendezni inkább tapasztaltabb színészeket szeretek mostanában. Ez azért esik jól nekem, mert ekkor pedagógiailag nem kell rájuk úgy odafigyelnem, hiszen képzett emberekről van szó, így már máson lehet a fókusz. Terveimben szerepel, hogy olyan színészekkel, akik most végeznek, a Nemes- Nagy Ágnes iskolában együtt dolgozhassak rendezőként, és a velük megszülető előadásokat fesztiválokra vigyük.
      A végzős színjátszóimmal filmeket szoktunk csinálni, ezt is nagyon szeretem és kihívást is látok benne.

      Szabadidődben mit szeretsz csinálni? Milyen tevékenység az, ami feltölt annyira, hogy aztán tudj Magadból adni?
      Versenydominózok. Vannak barátaim, akikkel összeülünk és játszunk. Pontozzuk a játékot. Már nagyon régen felfedeztem, hogy ez az én játékom. Imádom. Egyszerű játék, lehet közben beszélgetni. Hasonló hangulata van, mint egy pókerezésnek, figyelni kell, számolni, de nem fárasztó.
      A társasági élet az, ami nagyon ki tud kapcsolni és a kutyám. Moziba sajtóvetítésekre járok és filmkritikákat írok online sajtófelületekre. Ilyenkor kikapcsol a filmnézés, és a látottaknak a kielemzését is nagyon imádom. A barátaimmal szoktam tervezni, álmodozni arról, hogy veszünk valahol egy nagy földet és egymástól ugyan távol, de mégis közösen egy kommunában lakunk. Mindenki azzal foglalkozna, amihez ért, és beadja azt a közösbe. Nem áll tőlem távol az állatok gondozása, és a növényekkel való foglalkozás sem, emellett persze művészettel és színházzal is foglalkoznék.

      Van, akire fel tudsz nézni? Van példaképed? Vagy olyan zene, film, írás, ami nagy hatással van, vagy volt Rád?
      Weöres Sándor. Imádom a szavakat, az azzal való játékot és az ő munkásságát. Zeneileg és életfilozófiában Jim Morrison áll hozzám nagyon közel. Színházban az abszurd és a fekete humor világa fogott meg. Monthy Phytontól kezdve az Örkény egypercesekig. Van Mácsai Pálnak egy felolvasása, Örkény István levelezései a gyerekeivel. Csodás. Aldous Huxley már a hetvenes években a pszichedelikumokkal és spiritualitással foglalkozott és az ő gondolatvilágát nagyon szeretem. Vagyis azt, hogy hogyan lehet a materiális világból kiszabadulni.

      Fogalakozol írással is. Milyen műfajban?
      A kicsiknek a színjátszón majdnem minden évben én írom a darabot, amihez a témát, tartalmat ők hozzák.  Meséket is szeretek írni. Verseket, dalszövegeket azért írok, mert nekem az terápia. Játszom a szavakkal és közben kiírom magamból az érzéseket. A művészet, az alkotás, az gyógyír számomra. Ha rendezek vagy írok és vígjáték, akkor az keserű.  Vagy mindig van benne valami sötét dolog. Azért terápia ilyet csinálni, mert legalább kétszázszor visszanézed azt, amit te gondoltál.

      Már többször hangsúlyoztad a digitális térben történő kommunikáció veszélyeit. Az elképzeléseidnek, tapasztalatodnak hangot is adsz…
      Ez a félelmemből indul. Abból a félelemből, hogy azt veszem észre az új generációknál, hogy elkezdtek eltávolodni az emberek egymástól. Más a kapcsolat-felvételi forma és a kommunikációs csatorna, mint ami korábban volt. A covid tolt még egy nagyot rajta. A félelmem az, hogy a fizikai kommunikáció teljesen átkerül a digitális világba. Ez alatt nem csak a beszéd formáját értem, hanem a gesztikulációt, mimikát, a hangot, azt érintést, az ölelést, a szexualitást. Mindig eszembe jut, hogy a sci-fi filmekben az ufókat úgy ábrázolták, hogy nagy fekete szemük van és nincs szájuk, nincs orruk vagy fülük. És rájöttem, hogy ez azért van, mert igazából nem is lesz rá szükségük. Vissza fog fejlődni az evolúció során a fülünk, meg a szánk. A szánkat is már egyre kevésbé használjuk. Az íráskészség is ilyen. Már nem ott tartunk, hogy begépelik az üzeneteiket, tehát a kézírás elmarad, hanem diktálják a telefonnak, amit közölni szeretnének. A finommotorika teljesen ki fog kopni szerintem. Több mint egy éve töröltem magam a social média felületekről. Híreket szoktam olvasni online és információt cserélek a diákjaimmal, barátaimmal, kollégáimmal. Ha többet szeretnék valakivel, felhívom, vagy találkozom vele.

      Az ilyen felvetéseidből mit szűrnek le a gyerekek? Hogyan tudod pedagógusként is átadni a saját értékrendedet?
      A pedagógia mellett egy tanítónak szerintem a legfontosabb dolga, hogy példát mutasson. Hogyan működik ő maga, hogyan létezik. Amikor belépek a gyerekek közé a próbaterembe, akkor kint hagyom a gondolataimat, vagy a problémáimat, amelyek éppen foglalkoztatnak, és úgy érkezem eléjük, hogy egy olyan személyt látnak, akire fel lehet nézni. Az a nyitottság, tisztelet és őszinteség, ahogy ezek a gyerekek egymással bánnak miután átveszik ezt a példát, megmarad bennük és az életükben azokat a közösségeket fogják keresni, ahol szintén megkapják majd ezt. Ez egy jó irány. Nem?



      Összes munkatárs


      • Apró Ernő
        bábszínész

      • Barcsik László
        hangosító

      • Bodor Éva
        szervező

      • Borsosné Oláh Nóra
        pályázati ügyintéző

      • Bujdosó Zsolt
        világosító

      • Emőd Krisztina
        báb-és jelmezkészítő

      • Fülöp József
        bábszínész

      • Horgas Ráhel
        bábszínész

      • Kiszely Ágnes
        igazgató

      • Balogh Krisztina
        közönségszervező

      • Krucsó Júlia Rita
        bábszínész

      • Kuthy Ágnes
        művészeti vezető

      • Kuzsella Ákos
        világosító

      • Lendváczky Zoltán
        bábszínész

      • Mag Zoltán
        gondnok

      • Révész Tamás
        hangosító

      • Sárosi Gábor
        drámapedagógus

      • Szabó Angéla
        ügyelő

      • Szabó Nóra
        rendezőasszisztens

      • Szekeres Máté
        bábszínész

      • Szörényi Júlia
        bábszínész

      • Talabér Attila
        díszító

      • Váriné Dósa Eszter
        művészeti titkár

      • Vári Zsolt
        díszítő

      • Vincze Kata
        báb-és jelmezkészítő