Ciróka bábszínház

Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója

 

MAGYARORSZÁGI BÁBSZÍNHÁZAK 15. TALÁLKOZÓJA 2022. JÚNIUS 11-16.

PAPP TÍMEA ÉLVEZETES BESZÁMOLÓJA A TALÁLKOZÓ ELSŐ NAPJÁRÓL

ÖSSZEFOGLALÓ A MÁSODIK NAPRÓL

A HARMADIK NAP

NEGYEDIK NAP

ÖTÖDIK NAP

AZ ELŐADÁSOKAT A SZÍNIKRITIKUSOK CÉHE IS FIGYELEMMEL KÍSÉRTE

SZENVEDÉLYES START - GONDOLATOK AZ ELSŐ NAPRÓL, TÍZ MONDATBAN

A TALÁLKOZÓ MÁSODIK NAPJA - MI MARAD A MIÉNK EGY ELŐADÁSBÓL?

A HARMADIK NAP - SZAKMAI BESZÉLGETÉSEK ÚJRATÖLTVE

NEGYEDIK NAP - KÖTÉLTÁNC

ÖTÖDIK NAP - LELTÁR

2022. június 11-16. között került megrendezésre a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója Kecskeméten.
Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1992 tavaszán találkoztak először a hazai hivatásos bábszínházak Kecskeméten. Ekkor még csak 7 társulat mutatkozott be a rendezvényen, 3 nap alatt összesen 9 produkciót láthatott a közönség.
Az idei, 15. Találkozón már 25 társulat produkciója szerepelt a programban. Öt nap alatt 34 színháztermi, és 14 szabadtéri előadás került bemutatásra. 

1997 óta hagyományosan, az egyetemi képzésben résztvevő bábszínész szakos hallgatók bemutatkozására is lehetőséget nyújt a rendezvény. A 15. Találkozón a végzős bábszínész osztály mellett a rendező szakos hallgatók három produkciója is látható volt.
Ezúttal is jelen voltak a határon túli színházak képviselői- Rozsnyóról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Székelyudvarhelyről és Sepsiszentgyörgyről - akik szakmai résztvevőként a kezdetektől figyelemmel kísérik a rendezvényt.
A 15. Találkozó június 11-12-én két napos szabadtéri programsorozattal egészült ki Kecskemét főterén, amelyen népszerű előadások, szórakoztató játékok várták az érdeklődőket. A Hírös Agórában és a Katona József Színházban pedig további négy izgalmas színháztermi produkció közül választhattak a tanév végén kikapcsolódásra vágyó családok.
A 15. TALÁLKOZÓ RÉSZLETES PROGRAMJA                        SZABADTÉRI PROGRAMOK JÚNIUS 11-12-ÉN
A Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozójának megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

További támogatóink: