A X. Jubileumi Találkozó


      A Találkozó öt napján, 7 helyszínen folytak az előadások, 27 hazai és 3 külfüldi vendég társulat közreműködésével. Ezúttal is velünk tartottak a határon túli bábszínházak képviselői Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról és Rozsnyóról, valamint fesztiválszervezők Spanyolországból, Olaszországból, Szlovákiából. A Találkozón bemutatkozott társulatok közül a zsűri- Tóth Miklós rendező, Vörös István író, Tomas Zizka tervező, Perényi Balázs kritikus és a zsűri elnöke, Marek Waszkiel - 3 társulatot emelt ki, akik részt vehetnek a Nemzeti Kulturális Alap Színházi Szakmai Kollégiuma által kiírt meghívásos pályázaton.

      A zsűri elismerését a Vaskakas Bábszínház és az ESZME közös produkciója, a "Repülési lecke kezdőknek"; a Miskolci Nemzeti Színház és az ESZME "A halhatatlanság országa" című előadása; valamint a Ciróka Bábszínház "Az éneklő királyfi" című darabja nyerte el.

      A X. Jubileumi Találkozó megvalósítását az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, Kiemelt Kulturális Programok Szakmai Kollégiuma, Színházi Szakmai Kollégiuma és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

       


      ×