W. Shakespeare Coriolanus című tragédiája alapján

„Az előadás ragaszkodik a Coriolanus történetéhez, de a darab szövege jelentős átalakuláson ment át. Gáspár Ildikó és Bánki Gergely vágott, átírt, beleírt, így könnyedebbé, maibbá tette a szöveget. Shakespeare figuráit alapvetően mai köznyelven beszéltetik, aminek köszönhetően a történet rögtön a közönség közelébe férkőzik. Sőt, be is vonja: a szereplők többször kiszólnak a nézők alkotta római polgárok tömegéhez. Felszólítják, hogy gondolkodjon! A néző pedig rögtön párhuzamot fedez fel az előadásban megjelenő és a maga körül tapasztalható társadalmi problémák között.”

A Korijolánusz alapkonfliktusa örök életű és jobbára feloldhatatlan: a hatalomtól megbódult vezér nemtörődömsége felbőszíti a nyomorgó népet, amely fellázad és mindenáron ki akarja harcolni, ami neki jár. Persze nézőként, hiszen mi is a „nép” vagyunk, gondolkodás nélkül a lázadozóknak adnánk igazat, Shakespeare esetében azonban nem ennyire egyszerű a képlet. A viszályt kiváltó okok, a figurák közötti viszonyok és a konfliktus megoldására használt eszközök árnyalják a felek vétkét vagy épp igazát. Korijolánusz (Friedenthal Zoltán) kívül-belül anyja (Takács Nóra Diána) mesterműve. Volumnia már az aprócska Korijolánuszban elültette a hatalomvágyat, veszíteni nem hajlandó vezérszellemet faragott belőle. Soha nem bánta volna, ha fia elesik egy harcban, hiszen a hazáért ontott vérét dicsőség övezné. Az anya gondolkodásmódja ott hibádzik, hogy törtetése nem ismer határokat. Takács Nóra Diána határozott, domináns, olykor manipulatív anyát játszik, aki mindent megtesz pici fia nimbuszának emeléséért. A baj csak az, hogy anyu pici fia gőgös, egoista, hirtelen haragú senkiházi, akinek legfőbb gondja, hogy folyton maga után cipelje a reflektort, nehogy dicsfény nélkül maradjon. A pöffeszkedésen túl semmire nem hajlandó. Ezért anyu vágya, hogy fia konzullá legyen, csak ideig-óráig teljesül.

Márton Imola- Criticai Lapok online